Az Arktúriszi Gyógyító Technika csatornázása Chlarindo Melchizedek nevéhez kapcsolódik, az Ő jóvoltából kapjuk most ezt meg globálisan alkalmazásra mind az egyéni, mind a planetáris gyógyítás terén segítendő a bolygó és az emberiség evolúciós fejlődését. Az arkturisziak szerint a Teremtő energiájának, fényének és szellemének forrásai az Univerzum számtalan Napjában találhatók, amelyek a több dimenzióban léteznek. A Föld bolygó esetében a mi Napunk aktiválja az összes életet a bolygónkon és épp így a többi Napok az összes többi galaktikus bolygón és rendszerekben is. Azonban létezik egy Központi Nap, egy olyan Nap, amely körül minden rendszer és galaxis forog, és ez a Központi Nagy Nap a generálója a végtelen, hatalmas és lenyűgöző energia forrásának. Az arkturisziak együtt dolgoztak Gaia-val és az emberi fajjal (más néven az Ádámi Fajjal) az elmúlt 150.000 évben. De kiemelt a Föld bolygóval való kapcsolatuk az elmúlt 20.000 évben, mint energiamesterek és felügyelők. Jelenleg az arkturiszi csillagtestvérek egyik fő feladata az, hogy segítsenek nekünk fejlődni, hogy felemelkedhessünk a csillagkapukhoz, és majd a nem távoli jövőben megkezdhessük a közvetlen együttműködést az Arktúruszon, az 5. Dimenzió síkjain. Az arkturisziak tiszta, kristályos energiával itatnak át bennünket és a bolygót, hogy felgyorsítsák és intenzívebbé tegyék mentális, érzelmi és fizikai testeink evolúcióját. Meditációkon keresztül találkozhatunk az arkturisziakkal a tudatosságban és ők ezen a rendszeren keresztül tisztítanak, gyógyítanak, tanítanak bennünket és rajtunk keresztül Földanyát. Az Arcturus jelentése “a Fényt adó csillag”, amely egy különböző evolúciós szinteken lévő 15 bolygóból álló bolygórendszer tagja. Jellemzően nincs gravitáció, csak egy enyhe gravitációs vonzás, ami az arkturusziak éterikus testét “földelve” tartja a bolygón. Az arkturisziak főleg a kék színnel dolgoznak, és bizonyos időszakokban az arannyal. Az “inspirációjuk” forrásai az arkturiszi energiakönyvtárak, melyek gigantikus elektromágneses energiák és rezgések mintáival teli elektromágneses archívumok a legkülönbözőbb célokra. Energetikai minták százmilliói érhetők el ezekben a hatalmas könyvtárakban.
Az arkturiszi energia egy kristályos fény, amelyet az emberi fényhányados növelésére alkalmazunk. Az arkturiszi csillagtestvérek végső célja az, hogy felemeljék az emberi lény fényhányadosát és rajtunk keresztül az 5. Dimenziós energiát lehorgonyozzák a Földre. Ezt a két feladatot csak akkor tudják teljesíteni, ha létrehozunk az Arcturussal egy közvetlen csatorna kapcsolatot, melyen át az energiát rajtunk keresztül a Földre le tudják küldeni. Azzal, hogy összekapcsolódunk a tudatosságunkkal az arkturisziakkal, ők elegendő tiszta kristályos energiát tudnak küldeni a gyógyító és felemelkedési tevékenységünkhöz. Annyi tiszta kristályos energiát küldenek ki, amennyit csak tudnak. Mivel az arkturisziak ismerik a fényhányadosunk határát, csak annyi energiát futtatnak át egyenként rajtunk, amennyit elbírunk, amennyit kezelni tudunk. Ahogy elmében és szívben megnyílunk az új valóságok felé, a fényhányadosunk automatikusan növekedik és következésképpen az arkturiszi energia beáramlása is nagyobb, jelentősebb lesz. Az arkturisziak nem emberi lények, ők egy másik faj; más bolygókon jelentek meg és onnan fejlődtek ki. A kapcsolatuk a Földdel a bolygónk fejlődésének támogatására és felügyeletére koncentrálódik. Az arkturiszi többdimenziós gyógyítás lehetővé teszi számunkra, hogy megnyíljunk a tiszta gyógyító energia csatornájaként a Felsőbb Énjeinkkel való újbóli összekapcsolódás révén. Az alkalmazott geometria óriási mennyiségű információt képes közvetíteni, mivel a tudatosság fenomenális kifejeződése. A teljes nyelv még nem érkezett meg a bolygóra, nyilván, ahogy elkezdjük alkalmazni azt, ki-ki egyénileg fejlődik tovább majd általa. A kezelés során a kódok lélek és extra fizikai szinten hatnak, egészen a karmikus és kauzális szinteken. A kauzális test – Mentális testhez tartozik, energiaközpontja a Korona csakra. A kauzális test fogja össze az egész aurát, ezen keresztül érzékelhetjük a Teremtő jelenlétét egészen a gyökerekig hatolva, harmonizálva a rezgéseket, amelyek integrálódnak és tükröződnek a jelenlegi életben. Ellátják és táplálják a tudattalan és a tudatos közötti szoros kapcsolatot. Kulcsként szolgálnak a gyógyuláshoz és ösztönzik a pszichét, hogy újra szervezze önmagát.
Az arkturiszi társadalmat az Égiek irányítják, akiket fejlett tudásukért, bölcsességükért és rendkívül magas rezgési frekvenciájukért tisztelnek. Minél magasabb a rezgésszám, annál közelebb van a Fényhez, a Szellemhez vagy Istenhez. Az arkturisziak nagyon hasonlítanak egymásra, és örülnek ennek a hasonlóságnak, mivel nincs az aspektusok összehasonlítása, ami a földi társadalomban gyakori és versengést eredményez. A leggondoskodóbb és legtoleránsabb lények, képesek tárgyakat mozgatni és teljesen telepatikusak. Táplálékforrásuk egy erősen energikus pezsgő folyadék. Fő látószervük a telepatikus képességük, és nem a fizikai szemük. Átlagos életkoruk 350-400 év, magasan fejlett spirituális természetük lehetővé tette számukra, hogy elkerüljék az öregedést, mivel képesek legyőzni az időt és a teret. Az életük akkor ér véget, amikor a szerződés, amit aláírtak a létezésükről lejár. Az arkturisziak nem ismerik a betegséget; az náluk évszázadokkal ezelőtt megszűnt, a civilizációjuk legyőzte a dualitást, és egységben él. Az Arcturuson a szakmákat az egyes emberek rezgési frekvenciája és az aurájuk színe határozza meg. Például azok, akik a gyermekek gondozásáért felelősek ibolya színű aurával kell rendelkezniük, mert csak a legbölcsebb lelkeknek van megengedve, hogy fiatalokkal foglalkozzanak. Az igazságnak ez az elve jelöli ki azokat az arkturisziakat is, akiknek engedélyük van szülni. Kiválasztásuk és jóváhagyásuk az aurafrekvenciáik és rezgéseik figyelembevételével történik és amikor a vének kiválasztják őket, hogy arkturiszi gyermeket szüljenek, egy szigorú folyamaton mennek keresztül. A szülésben részt vevő mindkét személy rezgésszámát 7.Dimenziós frekvenciára emelik, hogy biztosítsák a szülés folyamatát és hogy a legfejlettebb lelkek érkezhessenek.
A nemzés megtiszteltetés, a legnagyobb tiszteletnek örvend. A tényleges szaporodási aktus nem fizikai értelemben történik, mint nálunk. Az Arcturuson egyfajta mentális párosítás zajlik, ahol a férfi és a női energiák tökéletesen egyensúlyban vannak. A nemzés ezen folyamatán keresztül egy bizonyos fajta elektronerő áthalad a két lényen, és létrehoz egy másik lényt, a párosítás reprodukcióját. Az új életformát hamarosan egy különleges helyiségbe viszik, amely megfelelő rezgési frekvenciákat bocsát ki, amíg készen nem áll a családi egységbe való beilleszkedésre. Sok Arcturusról származó lényt más bolygókra telepítenek, mert a Nagytanács ezt, mint más civilizációk fejlődését segítő nagyszerű cselekedetként rendelte el. Az Arcturuson nincs verseny. Minden gondolat, szó, cselekedet, és termék aszerint kerül megítélésre, hogy képes-e közelebb hozni a rezgést Istenhez. Ha nem, akkor nem létezik. Egy személy rezgési frekvenciája közvetlen kapcsolatban áll a teste, érzelmei, gondolatai, tettei és alkotásai feletti uralmával. Az arkturisziak teljes uralomra tettek szert lényük ezen aspektusai felett. Kifejlesztették azt a képességet, hogy túllépjenek az egon és az elkülönülésen. A sikert kizárólag a fény frekvenciájának mérése alapján ítélik meg. Folyamatosan ellenőrzik a rezgési frekvenciáit minden egyes egyén tekintetében a bolygón. Ha egy adott arkturisziról olyan információt kapnak, hogy nem teljesíti a saját evolúciós céljait, a vének azonnal elküldik a tanítóikat, hogy segítsenek az egyénnek a fejlődésében. Az avatárok és tanítók most áthatják a világ szövetét, és elhozzák a maguk tanító eszközeit. Ezek a bolygón használt eszközök, műtárgyak, amelyek nem a mi dimenziónkhoz tartoznak, szimbolikus formák, geometriai alakzatok, amelyeknek saját életük van. Azt hozzák létre, amit a Fény Nyelvének hívunk. Mindannyian olyan implantátumokat kaptunk leszületésünkkor, geometriai alakzatokat, amelyek bizonyos információkat aktiválnak bennünk. Megkönnyítik a velünk dolgozó fénylények dolgát, hogy közvetlen személyre szabott információt küldjenek minden emberi lénynek. Mindenki, akinek feladata a Fény lényeivel való munka, kapott fényimplantátumot; akik még nem kaptak, akkor hamarosan kapnak, ha hajlandóak megnyílni és összehangolódni a csillagtestvérekkel való közös munkára.
A beültetett formák teljesen különbözőek lehetnek, pl. piramis. A piramis ezen a bolygón és az egész Univerzumban a tudatosság nagy Egységének a szimbóluma. A piramis struktúra koncentrálja a Föld energiáit és kiküldi azt a Kozmoszba. Aztán lehetnek gömb- és spirálszerkezetek is, utóbbihoz sokan vonzódnak, akik olyan kultúrákban és társadalmakban éltek, ahol ez volt a legfontosabb és ahol különböző eszmék közvetítésére használták. A spirál a fény nyelv geometriájának egyik alapformája. Ez egy híd, egy tanítás önmagában. Alakja információval van kódolva; ahogy a spirált követed, úgy tűnik, hogy sosem ér véget, a befelé vezető útnak és a kifelé vezető útnak sincs vége. Egyszerre megyünk befelé és kifelé, felismerve, hogy a belső és a külső ugyanaz. A spirál több dimenzióban létezik. Amikor tisztítunk és töltünk energetikailag szintén spirál mozdulatokat teszünk. A DNS-ünk formája is spirál. Spirálok vesznek körül bennünket, és a fény nyelve is körülöttünk fénykódolt szálakon keresztül szintén spirál alakban halad lefelé. Aztán vannak még a párhuzamos vonalak és a kocka és a Merkaba jármű szerkezete is, amely az emberi lényt a legszélesebb, teljesen szabad állapotában ábrázolja. A Merkaba által utazni tudsz, és ez az implantátum akkor érkezik el, amikor valódi elkötelezettséget vállalsz. A geometrikus formájú implantátumotok megnyilvánulásai az összehangoltságodtól függenek. Először többnyire a kör implantátumot kapjuk meg, mert ez képviseli Istent, az Egységet és a teljességet. Mások a piramis szerkezetet fogják választani, mert több életet éltek olyan civilizációkban, amelyek piramisokat használtak mindenfelé, melyek közül néhányat felfedeztek, másokat még fel kell fedezni. Ahogy mozgunk a valóságok között sok-sok minden, többek között elásott piramisok is felfedezésre várnak még. Mivel nincs fontosabb vagy kevésbé fontos implantátum, mindegyikük a megfelelő időben érkezik hozzád. Amikor implantátumot kapsz, minden egyes alkalommal egy végtelen folyamat új formái nyilvánulnak meg benned. Nem tudatosan választjuk ki azt a formát, amelyik beültetésre kerül belénk, de mindig azt választod, amelyikkel feladatod van.
A geokvantumfúzió, a matematika tökéletes kombinációja szerint épül fel, geometriának és más rezgéseknek a kombinációjából, mint például a hang (a mantra, a szimbólumok) és a kromoterápia (a szimbólumok színe). Ez egy magas szintű gyógyító rezgés. Az egyensúly és a harmónia önmagadon belüli megteremtése után, ezt át tudod vinni más emberekre és magára a bolygóra is. A multidimenzionális gyógyítás a felemelkedést célzó gyógyítás egyik formája. A kezelés a lélek és az extrafizikai testek szintjén történik, az arkturisziak közvetlen beavatkozásával és felügyeletével valamint a Nagy Fehér Testvériség orvosi csapatai és az Arkturuszi Fénylények, és a Bolygói és Kozmikus Felemelkedett Mesterek közreműködésével egyszerre minden dimenzióban, amelyben létezünk. A terápia a szíveden keresztül nyilvánul meg. Az Arkturiszi Multidimenzionális Gyógyító Rendszer – egy olyan módszer, amely a Minden Ami Van (Isten) Teremtőjének feltétel nélküli szeretetén alapul. A legkülönfélébb fénylények, a Felemelkedett Mesterek teljesítményén, Angyalokén, Arkangyalokén, Arkturisziakén és sok másokén. A gyógyítás kiterjed a lélekre, az elmére, a testre és az érzelmekre vonatkozó problémák gyógyítására, melyek megakadályoznak annak felismerésében, akik vagyunk, mint isteni lények, és olyan blokkokat hoznak létre, amelyek megakadályozzák, hogy előre haladjunk az utunkon. Az Arktúriszi Gyógyító Rendszer gyógyító hatással bír az összes multidimenzionális megnyilvánulásunkon és minden olyan életünkben, amely már megtörtént, amelyek eddigi utazásunk részei voltak, megnyitva ezzel a lényünk evolúciójának kapuit. Sok problémánkat nem látható, sőt nem földi erők és körülmények okoznak, valamint múltbeli és párhuzamos életek. Ezen okok miatt a problémák és a körülmények ciklikusan ismétlődnek, és az életminták akkor is fennmaradnak, amikor már úgy gondolod túl léptél rajtuk. Ezeket a problémákat meg kell oldani, mert alacsony rezgési frekvencián tartanak bennünket, ami kaput nyit az alacsonyabb interferenciáknak. Földi módszerekkel ezt nem tudjuk megtenni, ezért segítenek a bolygó és minden Királysága evolúciójáért felelős Arkturiszi Testvéreink, az eredményeink pedig a teljes Univerzumra kihatnak. Tehát már nem csupán bolygószintű, hanem Multiverzális gyógyításról beszélünk Téren és Időn túl.
A gyakorló feladata itt is, hogy csatornaként és hordozóként szolgáljon az energiák számára. fizikai, energetikai és spirituális struktúrája elérhetővé tételével, ezáltal lehorgonyozza a gyógyító frekvenciákat, amelyekre a kliensnek/a bolygónak szüksége van, hogy befogadhassa azokat. Ily módon a Fény Lényei minden lény minden szintjén tudnak dolgozni/átterjedni és gyógyítani, felemelve a rezgésfrekvenciájukat, és fokozatosan elvezetnek a személyes (az esszenciához való visszakapcsolódáshoz) és az isteni beteljesedéshez. A Szíven keresztüli gyógyítás a felemelkedéshez vezető út, amely nagyszerű belső békét és egységet közvetít azoknak, akik befogadják azt. Az Arktúriszi Többdimenziós Gyógyító Rendszer hatásai: • Tisztítás és energetikai egyensúly; • Karmikus tisztítás és gyógyítás; • A masculin és feminin energiák újra egyensúlyozása; • Energiaszerződések és -kapcsolatok megszüntetése és elvágása (amelyek már nem szolgálják az evolúciós célt és nem blokkolják az életünket); • A személyes erő megmentése; • Múltbeli életek tisztítása és gyógyítása; • Érzelmi, spirituális testek tisztítása, megmentése és integrálása stb; • A belső gyermek megmentése és gyógyítása; • A fekete mágia tisztítása; • DNS-tisztítás; • Újra kapcsolódás a Felsőbb Énnel; • Kapcsolódás az Új Föld kristályrácsához. • És minden olyan gyógyító munka, amire minden lénynek szüksége van a kezelés pillanatában.



